Leírás
A könnyed, jazzes elemeket felvonultató tételek előadása talán “túlgondolkodásra” serkenthet néhány tanárt, vagy előadót. Azonban mielőtt a “klasszikus zenészek jazzt játszanak” című fejezet előkerül, érdemes tisztázni, hogy a sorozat darabjait elsősorban JÁTSZANI kell sokszor. Nem érdemes prekoncepciókat felállítani, mert a stílus utat tör magának a kellő számú eljátszás alatt és a folyamat során úgy válik örömtelivé a trombitajáték, hogy szinte észre sem vesszük. Mindenki a saját ízlése szerint formálhatja az előadást. Ezt a célt szolgálja az a tény is, hogy nincs telerakva a ragtime, blues és jazz elemek formálására vonatkozó előírásokkal és jelzésekkel.
Mindenkinek szeretettel ajánlom és megtisztelés számomra, hogy az ősbemutatóban részt vehettem!
Kovács János trombitaművész, trombitatanár
Kodály Zoltán Zenei Szakgimnázium, Debrecen
———–
Kovács János megjegyzései az egyes tételekhez:
Bobo Rag
A 45-48 ütemek anyagát érdemes quasi legato értelmezni.
Skála-keringő
Nincs beírva a trombita szólamába, de az egész játékmód a legato felé kell, hogy tendáljon.
(Szin)Kópé Blues
A blues és swing játékmód “triplet-feel” jellegét ne az erőszakos nyújtott ritmus-szerű játékkal érjük el. Sokkal inkább úgy, hogy a páros nyolcadok esetén az elsőt megpróbáljuk tenuto játszani. A blues jellemző lüktetését ez kell, hogy megadja, ettől marad természetes.
Kromatikus Rag
A B betűtől 4 ütemig a játékmód legato legyen!
Egyhangú Boogie
A bevezető “egyhangú” részben lehet olyan megoldást is használni, amikor a sima, marcatóval nem jelölt hangot a C”-re ritkán használt 2-3 segédfogással játsszuk, akár félig lenyomva is. Ettől lesz egyfajta jazzes íze az anyagnak. A D betűtől alkalmazható a 2-3. és 4-1. nyolcadok könnyed legato játéka, ami sajátos lüktetést is kölcsönöz a darabnak.
Trilla Rag
Az A betűtől és analóg helyen a bemutatón legato játékmódot alkalmaztunk, ami a 17. ütemtől változott vissza normál, kicsit tenuto jellegű játékra.
Kromat(r)i(ll)ka
Fontos, hogy a trombitás ne akarjon staccato, rövid hangokkal játszani. Laza, quasi tenuto játékkal lesz a legjobb a darab. A C”-D” trilla problematikáját emelt nyelvháttal és megfelelő levegőátfújással lehet áthidalni.
———————-
Ittzés Tamás 16 Könnyed darab című művei hiánypótlóak a zeneiskolai szaxofon repertoárban. Ismervén a szaxofon repertoár nagy részét állíthatom, hogy külföldön sem gyakori, hogy valaki ragtime stílusban írjon etűdöket, melyek nem csak etűdként és gyakorlatként játszhatóak, hanem koncertpódiumon is megállják a helyüket. A szűkös szaxofon repertoáron belül is kivételesek ezek a darabok, hiszen nemcsak bizonyos technikai, ritmikai problémákra fókuszálnak, hanem a ragtime-okon keresztül a tanulók megismerkedhetnek a korai jazz stílusával, nyelvezetével, ritmikájával és frazirozásával. Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom ezeket a hasznos és szórakoztató darabokat!
Dr. Puskás Levente egyetemi docens, szaxofonművész
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest Saxophone Quartet
———————-
Napjainkban a növendékek azért jelentkeznek szaxofon szakra, mert konkrét élmény éri őket a hangszerrel kapcsolatban. Általában ezek a könnyűzene (pop, jazz) hatásai. Mindig élménnyel számolnak be a gyerekek, hogy mit és hol hallattak, ami miatt ezt a hangszert szeretnék tanulni. Nagyon kevés az az eset, amikor kifejezetten a klasszikus szaxofon miatt kezdik el a tanulmányaikat. Mikor bekerülnek az oktatásba és az alapokon túl vannak, sokszor az az eset áll fent, hogy a rendelkezésre álló kottaanyag nem biztosít ablakot a könnyebb műfajok felé. Természetesen vannak kifejezetten jazz és pop kiadványok, de azok szakmódszertani felépítése nem igazán teszi lehetővé a napi feladatok közé emelését. Ezért is nagyon örültem ennek az új kiadványnak, mely valóban hiánypótló. A darabok nagyon jó lehetőséget adnak a könnyebb műfajok megismerésére, nagyobb motivációt jelentenek a növendékek számára. Minden darab más-más nehézségek gyakorlására összpontosít, sokszor visszatérő motívumokkal igyekszik elmélyíteni a nehezebb ritmikákat, technikai elemeket. A hangnemek sokszínűsége, modulációk teszik igazán kihívássá a darabokat, miközben szórakoztató, így nem is érzi a növendék, hogy esetenként 5#-ben kell játszania. A darabok összeállítása szerintem nagyon jó, találhatóak a kötetben egyszerűbb és igazán technikás darabok egyaránt. A darabok címei is nagyon találók, könnyen azonosul vele a játékos, kifejezik a darab mondanivalóját.
A zongorakíséret jól játszható, jól felépített (magam is le tudtam őket kísérni), tényleg nem csak egy egyszerű kíséret, hanem hozzátesz a darab karakteréhez. Miközben célzottan segíti a növendék játékát. Hasznos, hogy a kíséret szólamban nincs transzponálva a szaxofon, így könnyebben tudtam a zongorán segíteni a növendék játékát.
Külön üdvözöltem az olyan technikai elemet „bevetését”, mint a frullato. A trilla szakmódszertani gyakoroltatása szórakoztatóan és hatásosan sajátítható el a Trilla Rag című darabban. Vagy említhetném a kromatikus darabokat is.
Összeségében remek kiadványt tarthatok a kezemben, melyet minden szaxofont tanító kolléga kezébe meleg szívvel ajánlok!
Szerémi Márkó klarinét-szaxofontanár
Pilisvörösvári Cziffra György AMI
Értékelések
Még nincsenek értékelések.